A leghíresebb online virtuális környezet, a Second Life jelenéről és közeljövőjéről megoszlanak a vélemények: egyesek temetik, mások még mindig kimeríthetetlen potenciált látnak benne. Kísérletezésre, új ötletek tesztelésére viszont változatlanul kiváló terep.

Samantha Murphy, amerikai pszichoterapeuta érdekes jelenséget elemzett a New Scientistben: pszichológusok terápiás célokra használnak virtuális környezeteket, elsősorban a Second Life-ot. Húsvér páciens helyett a beteg avatárjával kommunikálnak, rajta keresztül igyekeznek gyógyítani – innen ered az avatárterápia elnevezés. Újabb divathóbort, a valóság halovány utánzata, vagy a virtuális környezet tényleg minőségi változást hoz, és a terápia magasabb szintjéről beszélhetünk?

A szimulált környezet előnyei

Az új módszerrel próbálkozó szakemberek hangsúlyozzák: a fizikai világban a vizit a rendelőre korlátozódik, a Second Life-ban viszont nincsenek ilyen térbeli korlátok. A virtuális hivatal bármikor elhagyható, a beteg szerepjáték forgatókönyvekben stb. vehet részt, a terapeuta valósidejű visszajelzést kap tevékenységéről. Vagy hang/szöveges kommunikáció során eldöntik, hogy a páciens újra elmegy a trauma, például karambol helyszínére. A valóságban bonyolult lenne: messzire kellene vezetnie, esetleg nincs kedve hozzá stb. Virtuáliában csak néhány perc, és kevésbé fájdalmas, kisebb a megrázkódtatás. Ha a feszültség sokkot vetít előre, a terapeuta visszakapcsolhat a semleges rendelőre.
A közeg egyrészt szimulált, másrészt ezért biztonságos. A szimulációk hitelesebbek, tehát segítenek átélni élethelyzeteket; azonban annyira még nem élethűek, hogy rögtön vagy rövid idő után ne jönnénk rá: ez nem a valóság, ez csak utánzat. Az érzések valódiak, a környezet nem. De akkor miért vált ki erős pszichológiai reakciót?

Jeremy Bailenson, a Stanford Virtuális Ember Interakció Laboratóriumának igazgatója szerint azért, mert „ha az agy a valóságban 3D-s tárgyat lát, a vizuális kortexben 2D-ssé alakítja át.”

Alkalmazási lehetőségek

Az avatárterápia első alkalmazásainak egyike a szociális szorongászavar (social anxiety disorder) kezelése, olyan eseteké, amikor az illető például fél elhagyni lakását, legszívesebben ki sem mozdul a nyugalmat adó ismert falak közül. A philadelphiai Drexel Egyetem szorongáskezelő kutatási programját vezető James Herbert szerint klienseik többsége elégedett volt a virtuális terápiával. A szemtől szembeni kommunikáció hiánya miatt néhány kutató és páciens viszont kifejezetten frusztrálva érezte magát. Ugyanakkor a hagyományos módszerrel kezelt esetek többsége avatárokkal is megy, felmérések bizonyítják, hogy például a szociális szorongászavar és a poszttraumatikus stressz szindróma gyógyításakor a két módszer sikerrátája nagyjából azonos. Az autizmus enyhébb formája, az Asperger szindróma, a skizofrénia és traumás agysérülés esetén szintén alkalmazható avatárterápia. Dick Dillon, Missouri-illetőségű pszichológus és munkatársai pedig a drog- és az alkoholfüggőséget próbálják a Second Life díszletei között gyógyítani.      

Az eddigi tapasztalatok alapján a virtuális tér fóbiák kezelésében is sokat segít. A bevett módszer a beteg lépésről lépésre történő közelítése félelme tárgyához. Avatárral folytatott kommunikáció során könnyebben betartható a fokozatosság elve, a környezet és a szituáció teljesen kontrollált, egyszerűbb és kevésbé drasztikus változtatni a fóbiaforrás megismerési folyamatának ütemén.

Buktatók

Ha ennyire jók az eredmények, miért idegenkednek mégis oly sokan?

Murphy több okot sorol fel. Például az élmény nem annyira személyes. Valódi élethelyzetben (más kérdés, hogy a virtuális is valós) a terapeuta jobban érzi az erkölcsi felelősséget. A testbeszéd természetesebb, árulkodóbb, a könnyek igazi könnyek (ámbátor a valóságban kevésbé nyílunk meg). Ráadásul jogi kérdések is felmerülnek: tényleg terapeuták az online gyógyítók, vagy csak magukat szakértőnek kiadó szélhámosok? Hogyan bizonyosodhatunk meg? A Second Life mentális egészséggel foglalkozó szervezete, az Online Terápia Intézet ugyan ad ki hitelességtanúsítást, amit a szakemberek kötelesek feltüntetni honlapjukon, de az ilyen megoldások könnyen kijátszhatók. A vizitnek helyt adó kötelezően biztonságos helyszínek úgyszintén.

„Az avatárterápia nem való mindenkinek” – véli Kelli Turgyan, pennsylvaniai szociális munkás, majd hozzáfűzi, hogy főként kisebb kockázatot jelentő betegeknél célravezető, baj esetén azonban őket is azonnal valódi rendelőbe, valódi kórházba kell szállítani.

„Ez még csak a szakterület gyerekkora, a technológiának megvannak a buktatói, viszont a terápia új formája egyértelműen ígéretes” – összegez Murphy.