Zoomoló keresés

2010.11.12. 06:00 laszlol

Az emberek általában jobban szeretnek filmeket nézni, mint olvasni. Ellenben, ha valamit keresni kell, az már mindenki számára fáradságosabb a videóban, mint egy szövegben. A különböző lejátszó- és szerkesztő programok több megoldást dolgoztak ki a képkockák közötti eligazodás segítésére. Általában a filmet mutató ablak mellett egy idővonalon (timeline) kulcs-kockákat jelenítenek meg. Ezek alapján könyebben meg tudjuk ítélni, hogy a film melyik jelenetét kerestük.

A probléma megoldására az Adobe most egy forradalmian új alkalmazással rukkolt elő. A szokásos idővonalakon ábrázolt képkockák helyén egymásba átmenetet képező jeleneteket találunk. A program az egyes epizódokból egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmussal kiemeli a lényeges részeket (pl. arcokat). Az ezek között területet pedig ügy tölti ki, hogy azok átvezessék a tartalmat a két részlet között és egy egységes képnek lássuk őket.

Ha végignézünk ezen a körképszerű cselekmény-folyamon, és megragadja egy részlet a figyelmünket, akkor belenagyíthatunk a képbe. A nagyítás során újabb és újabb részletek bukkanak elő a jelenetből, miközben egyre finomabb idői felbontásban látjuk a cselekményt.

A “Videó falikép”-nek hívott alkalmazás nagyon újszerű élményt nyújthat egy videószerkesztő programokban, nem véletlenül aratott hatalmas sikert a számítógépes grafika csúcsrendezvényének számító SigGraph-on.

1 komment

Címkék: videó adobe zui

A bejegyzés trackback címe:

https://agens.blog.hu/api/trackback/id/tr332442904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stefcoffee · http://www.egeszsegeskavek.hu/ 2010.11.15. 19:50:30

Minden a gyorsaságról és a kényelemről szól. Ma már nem csak egy szöveget nem olvasunk végig, hanem már egy videot végignézni sincs türelmünk/időnk. Egyébként bizonyos esetekben hasznos lehet. :-)
süti beállítások módosítása