Digitális esélyegyenlőség

2010.11.22. 06:00 ferenck

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a civil társadalom iránti szakmai felelősségvállalásának tudatában néhány éve Digitális Esélyegyenlőség néven országos mozgalmat indított. November 18-án rendezték a 4. DE! konferenciát.

A mozgalom – és egyben program – célja, hogy az egyének és a közösségek életminőségének és versenyképességének javítása érdekében „rövid időn belül mindenki teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak: a számítógép és a világháló használatának lehetősége és képessége mindenki rendelkezésére állhasson.” A civil társadalom valamennyi tagja férjen hozzá az információkhoz és ismeretekhez, bárki fejleszthesse informatikai készségeit.

A korábbi DE! konferenciák sikere egyértelművé tette, hogy nagy szükség mutatkozik az információs társadalom aktuális eredményeinek, és problémáinak összefoglaló elemzése iránt. Az eddigiekhez hasonlóan az idei rendezvény is a program fontosságára és aktualitására hívta fel a figyelmet – konkrét példákon, megoldási lehetőségeken keresztül.

Az előadók a felhasználók és az informatikai eszközök közötti kapcsolat módjában bekövetkezett, a digitális esélyegyenlőség alakulását jelentősen befolyásoló – alapvető – változásokat mutatták be: a számítógépek és az internet világába beleszületett „digitális bennszülött” túlélőkészletét, biológiai minták (például az öregedés) alapján történő optimalizálásukat, web 2.0-át, hírportálok, keresők és közösségi hálózatok háborúját, térinformatikát és térbeli „írástudást”, mémek terjedését, dinamikusan fejlődő videókommunikációt.

Az előadásokat követően Rátai Dániel bemutatta többszörös díjnyertes Leonar3Do platformját, a nemzetközileg is elismert, kereskedelmi forgalomban már kapható 3D-s virtuálisvalóság-rendszert és a kapcsolódó programcsomagot: a monitoron levő szenzorok érzékelik a felhasználó által viselt 3D-s szemüveg és a térbeli egér, az ergonómiai szempontból jobb „madár” pozícióját, és ennek következtében a user előtt 3D-s kép jelenik meg. Azonnal interakcióba léphet vele: térben rajzolhat, gyurmázhat, alakzatokat foghat meg, forgathat körbe, alakíthat át.

Az NJSZT támogatásával a konferenciára jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában, Az internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében című, Talyigás Judit által szerkesztett – eltérő korú és képzettségű, az internet világában élő és dolgozó neves szerzők világháló-használati „útmutatásait” tartalmazó – tanulmánykötet.

A konferencián adták át az NJSZT által alapított Neumann-, Tarján-, Kalmár- és Kemény János-díjakat is.
 

Szólj hozzá!

Címkék: virtuális valóság információs társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://agens.blog.hu/api/trackback/id/tr622464016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása