Okos telefonok, okos telefonálók?

2010.09.09. 03:00 laszlol

Az okostelefonokon egyszerre csak 5-6 alkalmazást használnak a tulajdonosaik, amik közül az egyik szinte mindig a Facebook. Nagyon ritkán neteznek bögészőből és a köztes időket töltik ki a telefonon való babrálással, derül ki egy francia kutatásból.

Az Android térhódításával egyre több elérhető árú okostelefon van a picon. Ezek a készülékek már nem státuszszimbólumok, és nem is csak a kockafejű geekek játékszerei, hanem a technológia iránt kevésbé fogékony emberek mindennapjainak a részét képezik. A franciaországi Lille-i Egyetem kutató arra keresték a választ, hogy mire és hogyan használják okostelefonjaikat a hétköznapi emberek. A vizsgálatot a kulturális antropológiából átvett etnográfiai megfigyelés módszertanával végezték. Kiválasztottak pár tucat embert, főleg fiatalokat, akiknek valamilyen, androidos készüléke, iPhone-ja vagy Blackberryje volt és napokon át kísérték őket mindenhová, a lakásukban, a boltban, az egyetemen, a munkahelyükön, stb. Ezzel a módszerrel képesek voltak feltérképezni, hogy mikor kapják elő a telefonjukat egy kis Twitterelésre, mikor nézik meg a TV műsort, és mikor olvassák el a leveleiket.

A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy ugyan az emberek temérdek alkalmazást töltenek le a telefonjaikra, egyszerre csak 5-6 appot használnak rendszeresen. Az egyik app szinte mindegyik esetben a Facebook volt. A vizsgálat résztvevői meglepően keveset neteztek a böngészőből. Közülük többen kifejtették, hogy netezésre a laptopjukat használják, azon írják meg a leveleiket is. A számítógép elindítását fáradságosnak ítélték meg, így az okostelefonokat leginkább azokban a köztes időkben használták, amikor nem lett volna lehetőség, vagy bonyolult lett volna a laptopot elővenni: buszon, sorban állás közben, WC-n, stb. Ha voltak konkrét céljaik a netezés során a felhasználóknak, akkor is egymás után használták az appokat, sosem a böngészőn keresztül szerezték meg az információt. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a fiatalok otthonosan használják az érintőképernyős telefonok billentyűzetét. Ugyankkor sokat rövidítenek és eltérő nyelvezetet használnak mint a beszédben, mivel a hagyományos telefonokhoz hasonlóan ezeken is fáradságos a gépelés.

11 komment

Címkék: android mobilkommunikáció

A bejegyzés trackback címe:

https://agens.blog.hu/api/trackback/id/tr372281688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Circus 2010.09.09. 13:12:52

Hát, nem tudom, lehet, hogy én vagyok már túl öreg (38) de valahogy a tömegközlekedésenzötykölődésen és vécénülésen kívül nem nagyon tudom elképzelni, hogy mikor máskor akarnék esetleg pötyörészni a mobilomon. Főleg netezni, Facebook-olni...
Nem tudom, de nekem a telefon az beszélgetésre van tartva.

Direkt ellenszenves az is, ha ország-világ elé üvöltöm a mindennapjaimat, lásd FB bejegyzések, meg twitter. Bezzeg, mikor még az 1984-gyel riogattak bennünket :) Fiatalabbaknak ajánlom az azonos címú Bonanza Banzai nótát a Youtube-ról. Mi kb éltünk valami hasonlóban, menekültünk onnan, most meg mindenki önként és dalolva mászik bele vissza... grat :)

Tényleg öreg vagyok, mert eszembe jutott az a régi körlevél, aminek valami 'emlékszel?' volt a trágya, és kb arról szólt, hogy a '80-as és '90-es években milyen marha jól elvoltunk enélkül a technológiai túlrobbanás nélkül, és mégis élünk...

thinker_ 2010.09.09. 13:19:57

twitter és facebook sux.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.09.09. 13:38:45

@Circus: én a következőt tapasztalom: megveszik az okostelefont, ma már érintőképernyőset. Megkérdezem a tulajdonost: és netezel is rajta? Ja, azt nem. Mért, azt is tud? Naneee

Sokaknak csak arra szolgál a mobil, hogy a miniatűr hangszórójából üvöltsön a zene, mert az milyen menő. Én meg úgy vagyok vele, hogy legyen okostelefon, vegyél, akár részletre, de akkor azért legyen, mert kihasználod amit tud, és nem a zene ordít belőle.

Circus 2010.09.09. 13:56:24

@Névtelen betelefonáló:
persze, mert MENŐ meg divatos!
... a szart, csak lehúztak megint pártízezer forintra, te meg tapasztalatlan zöldfülű vagy, oszt kőtöd a pénzt, mer van (apucinak).

Basszus, okosTELEFON... számítógépezni van laptop/notebook meg asztali gép... bár mondjuk a Youtube videók nagy része pont ekkora formátumban élvezhető, tehát végülis... :)

_John_Doe_ 2010.09.09. 14:09:16

Bár se a Facebook-ot, se Twittwrt nem használok,

netezésre, emailek olvasására, és játékokra is rendszeresen használom a telefont.
Gyakran futtatok rajta navigációs, szótár és videolejátszó alkalmazást.

Igaz nem vagyok olyan vén, hogy csak olvasó szemüveggel tudom olvasni a kijelzőt.

DHT · http://www.useiphoneapps.com 2010.09.09. 14:10:07

Szerintem igenis hasznosak az OKOS telefonok. GPS, mozgásérzékelők és íránytű segítségével sok hasznos alkalmazást szolgáltatást lehet kitalálni/készíteni/használni, ami hagyományos laptopon elérhetetlen. Egyébként a jövő az iPad és hasonlók. 10 év múlva nem lesznek a mai laptopok sehol.

DHT · http://www.useiphoneapps.com 2010.09.09. 14:13:41

Szerintem is hasznosak az OKOS telefonok. A GPS, mozgásérzékelő és íránytű nagyon sok lehetőséget nyit meg a különböző szolgáltatások számára. A jövő az iPad-é és hasonlóké. 10 év múlva sehol nem lesznek a mai laptopok.

addamka · http://nihil.hu 2010.09.09. 14:25:43

Én használok ilyen telefont, de megértem azt, aki csak telefonálásra választ eszközt.

Nem apuci vette, 26 évesen már nem jár ilyesmi, a fiatalok meg menőzenek csak, egy vigyornál többet nem érdemel az, aki ilyen inditatásból vesz telefont :)

Amire én használom:
- munka után megnézni a bejáratott napi kb 6-7 weboldalt, ami érdekel, szóval a böngészőt napi szinten nyúzom

- ha nem tudok aludni, zenehallgatás fülessel, így nem ébred fel tőle senki

- túrázásokkor használjuk a GPS-t aktívan, a turistautak.hu remek térképeinek hála

- email-t írni is szoktam, egész kényelmes, igaz ez qwerty-s modell

- naptár munka miatt, remekül szinkronizálható, a névjegyek is, így ha hazavágom a rendszert, simán visszafrissíti

- pár 10 percre szórakoztató logikai játékok vannak, amik az érintőképernyőn kifejezetten jók, többet meg úgy sincs kedvem játszani :)

- néha MSN-ezek róla, eléri a windowsos megosztást, van rá távoli asztal kliens, menedzseltem már így gépeket

- amiket még heti szinten használok: hangos szótár, ébresztőóra, gyors feljegyzések, pdf olvasó, google maps+earth, google sky map (csillagtérkép), youtube, zseblámpa :)

Negatívum (no nem nekem, ezeket tudtam előre):
- akku 1, max 2 napig bírja, de le lehet meríteni 4 óra alatt is :)

- átlag telefonhoz képest nehéz, nagy

- az összetett rendszer azért néha kibicsaklik

- kamera olyan amilyen

Laptop is van, de részemről ez kényelmesebb, a böngészőbe jól nagyítható minden, wifi-vel a net ára nem játszik be.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy IT területen ténykedem, munkaidőben előttem van 3-4 gép, így utána otthon már nem hiányzik, felüdülés monitor előtti görnyedés nélkül megnézni azt, amit akarok :)

Leslieke 2010.09.09. 14:29:40

főleg fiatal és a faszbook együtt jár..nagy átlagban persze.
Okostelefont a fiatal villogni, menőzni vesz, a felnőttek meg használni arra, amire szükségük van.

zöldpohár (törölt) 2010.09.09. 16:30:44

Én a laptopomat (bocs, notebook, vagy mi helyesen) szeretem elsődlegesen használni munkán kívül is. Telefonról nem szeretek netezni, jobba a normális képernyő és kényelmesebb a levélírás (nagy ritkán, használok telefont ilyenre). Sőt, zenét se telefonon hallgatok, hanem munka mellett háttérnak a laptopról, vagy vezetés közben az autó rádiója megy.
A GPS ami nagy barátom, még a gyalogos funkció is, mert hajlamos vagyok új helyre igyekezvén nem odatalálni :)
Én másra nem nagyon használom, facebook-ra nem regisztráltam, iwiw-ről már töröltem magam, tehát közösségi oldalazás kilőve Jobban értékelem a valódi barátokkal egy hétvégi túrát, vagy kerti partit, grillezni, mint sok olyan ismerős számomra nem fontos, üres locsogását olvasni üzenőfalon, akikkel nem jellemző, hogy össze is járnék, közös programjaink lennének. Akikkel meg eleve szorosabban tartom a kapcsolatot, arra ott a mail, vagy telefon.

Az az igazság, nekem kizárólag csak a gps miatt lett okostelefonom, így viszont jobb, mint külön mobil és külön gps cipelés is.

Circus 2010.09.10. 10:38:24

@zöldpohár:
"Az az igazság, nekem kizárólag csak a gps miatt lett okostelefonom, így viszont jobb, mint külön mobil és külön gps cipelés is."

Ez viszont igaz, ez az a plusz egy kombó, ami miatt váltok nemsokára magam is.
A többi soroddal meg egyetértek.