Spam-mentes keresés

2010.11.10. 06:00 ferenck

Kezdő és befutott vállalatok egyaránt próbálkoztak már a Google uralmának megdöntésével. Egyikük sem járt sikerrel, és valószínűleg a november elején bétaverzióban debütált Blekko sem fogja letaszítani trónjáról a keresőóriást. De nem is ez a főcél.

Rich Skrenta, a Blekko egyik alapítója szerint a Google indulása óta a keresés jócskán megváltozott, szaporodik a spam, a találati listák élén gyakran szerepelnek linkek sokaságával megtűzdelt, releváns információt viszont alig tartalmazó hasznavehetetlen honlapok.

Tartalomfarmok

Egyre komolyabb problémát jelent a minőségileg megkérdőjelezhető, nem ritkán spam-szintű, sokszor kifejezetten a keresési találatszám növelése érdekében, szakemberek helyett éhbérért, cikkenként akár már öt dollárért is dolgozó bértollnokokat alkalmazó vállalkozások, az „online McDonald’s-ek” (content farms, például a Demand Media) elszaporodása és sikere. A Google keresője nem tesz különbséget tartalomgyárak bóvlija és szakemberek magas szintű elemzése között. Egyesek szerint ez lehet majd a veszte…   

A Blekko fejlesztőinek célja a web megtisztítása, a találatok megjelenítésekor keresőmotorjuk (elvileg) csak megbízható site-okat, azok közül is csupán az adott témába vágó „csúcskategóriásokat” veszi figyelembe. Pedig többmilliárdot átnéz.

Slashtag-elés

A szemetet főként a Twitteren használt, bejegyzések (tweetek) végén szereplő, általában / (slasher) jellel bevezetett egyszerű, plusz metaadatokat, például a témát jelölő címkével, úgynevezett slashtag-eléssel igyekszik kiszűrni. Különösen a hét „legszennyezettebb” témakörben: egészségügy, receptek, autók, hotelek, dalszövegek, személyes pénzügyek, főiskolák.

A Blekko honlapoknál használja a Twitteren ellesett módszert, többszáz slashtag-gel dolgozik, amelyek számát természetesen a felhasználók is növelhetik: újakat találnak ki, kijavítják egyiket-másikat. Ezekkel a címkékkel szűkítik a keresést, például az iPhone/techblogs begépelése után csak infokommunikációs blogokat néz át, a June/people-re June nevű emberekkel áll elő, a Xavi/football-t követően kizárólag a barcelonai irányítózseniről kapunk listát, a Barack Obama /dr=2005-2006 időben limitálja az amerikai elnökre vonatkozó találatokat, a politics/libertarian a libertariánus politikáról szól, és így tovább.

Vertikális keresés

A keresést a slashtag-elés „mélyíti el,” a szavak melletti speciális témakörök bevezetése teszi vertikálissá. Mivel a web egészére vonatkozó horizontális keresésben a Google verhetetlen, riválisai általában topikokra próbálnak – Demand Media és hasonlók nélkül – összpontosítani.

A találatok? Az első tízből többször – különösen spamveszélyes témakörökben – csak egy-kettő azonos a Google-éval, sokszor viszont lényegesen nagyobb az átfedés.
Danny Sullivan, a Search Engine Land főszerkesztője szerint a Blekko kifejezetten izgalmas kezdeményezés. „Google-gyilkos” ugyan nem lesz belőle, ám a süllyesztőben sem fog eltűnni – a szakértő kicsi, de hűséges felhasználói kört prognosztizál.

9 komment

Címkék: google keresés

A bejegyzés trackback címe:

https://agens.blog.hu/api/trackback/id/tr992437461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tryambakam 2010.11.10. 11:15:43

épp a napokban futottam ebbe a hírbe, aztán észrevettem, hogy nagyiparban űzik ezt magyarul is, elég csak a "személyi kölcsön"-re rákeresni, nagyítóval kell keresni valódi értelmes találatot, csak spam van

zaza42 2010.11.10. 11:46:56

A szakértő mondjon le; ha működő megoldásról van szó, a google úgyis megveszi/beépíti, ha meg nem, akkor el fog tűnni a süllyesztőben. Mellesleg nem ez lenne az első vállalkozás, aminek egyetlen célja, hogy a google felvásárolja.
A "személyi kölcsön"re nekem valamiért csak releváns találatokat ad a google az első 10 helyen; mondd, te hol kerestél? :>

ggaborx 2010.11.10. 11:51:07

Pedig olyan egyszerű lenne a megoldás. A releváns web tartalmak kulcsszavas keresése régesrég idejétmúlt módszer. Sajnos senki nem hiszi el, hogy egy google méretű keresőt is el lehet süllyeszteni egy újdonsággal. Mindenki kicsinek érzi magát ehhez, pedig a google-t is két "kisember" hozta össze anno.

Ezek a próbálkozások, hogy ilyen-olyan tagek, meg "csúcskategóriás" oldalak kiemelése halott ötlet.

Alapjaiban más módszer kell. És van is, de még senki nem hiszi el, hogy működne és így senki nem csinálta még meg.

KenSentMe 2010.11.10. 12:00:37

@ggaborx:
"A releváns web tartalmak kulcsszavas keresése régesrég idejétmúlt módszer."

Ez az, amit én nagyon nem érzek. Pl. ha egy ismerős csaj megkérdezi, hogy a mobilnetes simkártyájával lehet-e telefonálni, és én beírom a google-be újmagyarul, hogy "mobilnet sim", és rögtön az első 3 találatban ott a válasz, akkor én ezt úgy élem meg, hogy a google olyan, mint egy mindenről mindent tudó 3 éves kisgyerek (aki sajnos nem tud annyira beszélni, hogy megossza velem élőszóban azt, amit tud).

"Alapjaiban más módszer kell. És van is, de még senki nem hiszi el, hogy működne és így senki nem csinálta még meg."

Nem tudom, mire gondolsz. A Wolfram Alpha próbálkozott más paradigmájú keresővel, de az eredmény eléggé szánalmas.

movhu 2010.11.10. 13:27:04

Maga a Google is tehetne érte sokat. Vannak domainok, melyek összes aldomainja spammelő oldal, maguk a domainok is olyanok, mintha látszólag a keresett témáról írnának. Ezekre kapásból lehetne egy filtert rakni.

Szalay Művészeti Szalon · http://www.szalayszalon.hu 2010.11.10. 13:39:19

A google találati listában már nagyon rég óta szerepel (sajnos csak bizonyos böngészőkben) a cím mellett egy csillag és egy kuka...
Én szorgalmasan kukázom a spam oldalakat, de jó lenne, ha ezt más is megtenné (esetleg bejelentkezve vmilyen google account-tal) és akkor ezt az infót a kedves G felhasználhatná... (Persze ugye erre is fel lehet bérelni olcsó rabszolgákat... nem tudom mi a megoldás...)

Sákif za morro? 2010.11.10. 14:23:48

Átérzem a problémát. Magyarországon bizonyos tevékenységgel foglalkozó cégeket keresni lehetetlenség. Az első 3-4 oldal kizárólag kibaszott aranyoldalakat meg mindenféle céges tudakozókat hoz fel, amik általában teljesen használhatatlanok. Persze a cégek megragadják az alkalmat hogy "fenn legyenek aaaaa internettten". Gyűlölöm.

Szalay Művészeti Szalon · http://www.szalayszalon.hu 2010.11.10. 15:17:56

@Ben Zinkoot: nem akarom nagyon félrevinni a témát, de pl magyarországi ingatlan adásvétel/bérlés ügyben is szinte ugyanez a helyzet. Bizonyos honlapok átveszik rss feeden keresztül máshonnan a hirdetést, és van, hogy az idők végezetéig is hirdetik a lakásomat, amit már el is adtam... ez ügyben nincs valami spam törvény nálunk érvényben? Mert szerintem ez is annak számít.

ggaborx 2010.11.10. 17:02:43

@VRbagoly: Igen, mobilnetes simkártya esetén talán jó a mostani rendszer. Ha belegondolsz ez talán amiatt van elsősorban, mert a magyar piacon nem sok simkártya/mobilnet kifejezéssel operáló szereplő van. Én például még semmilyen spammet nem kaptam hasonló témában.

@Ben Zinkoot megfogalmazta a valódi problémát.

Tehát én azt mondom, hogy számos esetben nagyon jó a kulcsszavas keresés, de egyre nagyobb területen egyre kisebb eredményességet produkál.