Kapcsolatok hálójában

2010.12.01. 06:00 ferenck

Magyarul is olvasható már 2009 egyik sikerkönyve, a hálózatelmélet újabb kiemelkedő alkotása, a harvardi orvos-szociológus Nicholas Christakis és a Kaliforniai Egyetem politológusa, James Fowler által jegyzett Kapcsolatok hálójában (Connected).

Mire képesek a közösségi hálózatok, és hogyan alakítják sorsunkat? – teszik fel a kérdést a szerzők az alcímben, majd példák és történetek sokaságán keresztül válaszolják meg.

Hálózatok mindig voltak, mindig lesznek, az emberi cselekedeteket évezredek óta formálják, gondolatainkat, érzelmeinket, egészségünket, szokásainkat, vallási meggyőződésünket és politikai nézeteinket befolyásolják. Kutatásukkal viszont – korábbi szórványos kísérleteket nem számítva – csak a XX. század második felében kezdtek el tudományosan foglalkozni. Az internet mindent megváltoztatott, és fokozatosan tudatosította a felhasználókban a hálózatiság jelentőségét. Barabási Albert-László úttörő munkája, a Behálózva (2002) óta a hálózatelmélet az egyik legfelkapottabb kutatási és tudományos ismeretterjesztési terület.

A Kapcsolatok hálójában egyrészt a Barabási és más hálózatkutatók által kijelölt ösvényen halad, másrészt a szerzők egyértelműen a társadalmi vonatkozásokra összpontosítanak, a természettudományos és technológiai következmények kevésbé foglalkoztatják őket.

Ennek a megközelítésnek köszönhető, hogy – a hasonló munkákkal összehasonlítva – a hálózatelmélet szociológiai aspektusait minden korábbinál komplexebben és árnyaltabban mutatják be. Mondandójuk lényege, hogy míg korábban a felelősség kérdését vagy egyéni, vagy kollektív kategóriának tartották, megfeledkezve a kettő közötti kapocsról, az emberi kapcsolatokról: „ha összekötjük az egyének és a csoportok vizsgálatát, akkor a kapcsolati hálók tudományának segítségével az emberi lét nagyon sok aspektusát érthetővé tehetjük.”   

A kötet (magyar Facebook oldala itt) a Typotex Kiadó gondozásában, a „könyvkiadás és az internet szellemét összeegyeztetve, a könyvolvasás új alternatíváját kereső” Edition 2.0 sorozat második darabjaként jelent meg. (Az első, Bernard Girard: A menedzsment forradalma – a Google modell szintén 2010-ben jelent meg.)

Mi ez az új alternatíva, hogyan hozható közös nevezőre a statikus szöveg és a dinamikus internet? A kiadó ezúttal érdekes és egyben szórakoztató, a lineáris olvasás monotóniáját (részben) ellenpontozó megoldással kísérletezik: az eredeti szöveg számukra érdekes részeit három neves magyar szakember (Bőgel György, Lovrics László, Csermely Péter) lapszéli kommentekkel látta el, valahogy úgy, mint amikor a word dokumentumokhoz fűzünk megjegyzéseket. 

A könyv bemutatójára ma 18 órakor kerül sor. Helyszín: Olvasók Boltja (Millennium Center, Budapest, V. kerület, Váci u. 19-21). Az est beszélgetőtársai a magyar kiadás kommentelői: Bőgel György és Lovrics László, valamint az Edition 2.0 szerkesztője, Dömölki Bálint lesz. A moderátor szerepét Votisky Zsuzsa, a Typotex Kiadó igazgatója tölti be.

9 komment

Címkék: hálózatelmélet

A bejegyzés trackback címe:

https://agens.blog.hu/api/trackback/id/tr242479633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bruno 2010.12.01. 09:53:38

Manapság nem world, hanem inkább word dokumentumokhoz fűzök megjegyzéseket.

De nem ez a legnagyobb baja a cikknek, sokkal inkább az, hogy hiányzik alóla az (x).

Bruno 2010.12.01. 09:54:54

Jajj bocsánat, nehogy már maradinak nézzenek: nem cikk, hanem poszt.

tutuka · http://kockagyar.hu 2010.12.01. 10:16:21

mennyire olvasmányos? (érdeklődő) laikusként fogom-e érteni? (úgy, mint pédául Barabási két magyarul is kapható könyvét)

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.12.01. 10:20:00

@tutuka: szerintem nagyon olvasmanyos, konnyen ertheto, ugyhogy mindenkinek ajanlom. Kozerthetobb, mint a Behalozva, de nem annyira anekdotazo, mint a Villanasok.

tbb 2010.12.01. 11:33:28

@ferenck:

Örülök, hogy szóba hoztad a Villanásokat. Elmondanád röviden, hogy mi a lényege? Mert nekem csak annyi jött át belőle, hogy a későbbi eseményeket a korábbiak determinálják. Ez pedig elég lapos. Ráadásul erősen árnyalandó. Szóval az lenne a kérdésem, hogy mi az a hatalmas nóvum benne, ami miatt annyian áradoztak a könyvről.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.12.01. 11:48:44

@tbb: a Villanasokban szerintem sincs semmi novum,Barabasi hatalmas apparatussal,a Dozsa-fele paraszthaboru teljesen esetleges parhuzamaval igyekszik benne bizonyitani,amit irtal,es ami kulonben is evidens. A Behalozva tenyleg remek konyv, izgalmas gondolatokkal,a Villanasok sajnos - ahogy irod - lapos. Semmi ujat nem mondott,es az is eroltetett.
Viszont a Kapcsolatok halojabant csak ajanlani tudom.

Káprázat 2010.12.01. 16:04:20

@tutuka:
Hello,
a könyv egyes részletei elérhetők a kiadó oldalán:
www.typotex.hu/konyv/kapcsolatokhalojaban
és a facebookon is:
kozossegihalo.blogspot.com/

na meg, ma lesz a bemutató is:
www.typotex.hu/index.php?page=hirek&news_id=385#Kapcsolatok

Üdv.

tutuka · http://kockagyar.hu 2010.12.01. 17:54:25

@Káprázat: @ferenck: megvettem az első válasz-komment után, már olvasom is :)

A villanások szerintem kalsszikus népszerű(sítő) könyv. Szerintem nekem, a totál laikusnak szól. Tudományos mesekönyv. Szórakoztató. Érthető. (nyilván egy reál-beállítottságú, a témával egyébként is foglalkozó olvasónak semmi nóvumot nem hoz.)