A bővített valóság (augmented reality, AR) megjelent a könyvkiadásban is. A történetmesélést nem változtatja meg gyökereiben, az olvasás forradalmáról csak szenzációhajhászok beszélnek, viszont színesebbé teszi azt, és marketingfogásnak se rossz.

Forradalom helyett

Rácáfolva az apokaliptikus próféciákra, McLuhan galaxisa nem vetett véget a Gutenberg galaxisnak, a kettő inkább kiegészíti, semmint háttérbe szorítja egymást. Az újabb kihívás a McLuhan utáni, internetes világ – egyrészt többféleképpen olvashatunk (e-olvasók), másrészt az infokommunikációs technológiák a tartalmat is megváltoztathatják.

A hypertext, multimédia és videókommunikáció korában többen vélik úgy, hogy a könyvek jelenlegi formája nem követi a változásokat, a lineárisan olvasott offline szövegek nem érik el azt a felhasználói élményszintet, mint a gondolkodásunkat egyre jobban befolyásoló, kereszthivatkozásokban és mozgóképekben gazdag online tartalmak.

Azaz, ha a könyvkiadás tartani akarja a lépést, komoly változásokra szorul – szól a sokak által kritikátlanul hangoztatott mantra. Árnyaltabban fogalmazva: az információs kor embere többre, komplexebb szórakozásra vágyik. Hogy mennyiben van igazuk, mennyiben nincs, mélyebb elemzés(ek) tárgya, az viszont tény, hogy a kiadók is egyre gyakrabban kísérleteznek könyv és más médiumok összetársításával, az olvasás linearitását megtörő újításokkal.

Mesebirodalmak

Itt jön képbe a bővített valóság.

AR-könyvek plusztartalmához általában semmi más nem kell, csak számítógép és webkamera. Idén már kerültek ilyen könyvek a boltok polcaira; főként angol nyelvterületen, elsősorban gyerekeknek, néhány 3D-s oldallal.

A Carlton Books Fairyland Magic-je és a kiadó más munkái ugyanarra a sémára épülnek: a bővített valóság inkább csali, tetszetős technológiai újdonság, az olvasás változatlanul lineáris, az audiovizuális tartalom minősége távolról sem tökéletes, úgyhogy az élmény nem sokkal több, mintha egyáltalán nem lenne AR.

A Salariya kiadó Tyrone the Clean’o’saurusa alapvetően más: az alkotók eleve abból indultak ki, hogy a bővített valóság elsősorban nem illusztráció, hanem a hagyományos médium kiegészítője, hogy könyv és AR szintézise új minőséget eredményez. A szereplők szórakoztatóbbak, a történet átélhetőbb. A hét-kilenc év közötti gyerekeknek tetszik, a kritikus hangok a kevés (oldalanként csak egy) animációt és a technikai malőröket kifogásolják.

A kiadók főként a gyerekközönséget célozzák meg, de azért akadnak kivételek. Camille Scherrer, svájci művész 2008-ban írta-fejlesztette Souvenirs du monde des montagnes (Emlékek a hegyek világából) című opusát: a könyvet és a szoftvert. A múlt század első feléből való családi fényképarchívum számítógépes animációval egészül ki.

Scherrer és más szerzők, szakértők érdekes következtetésre jutottak: a bővítettvalóság-megoldások technikailag nem elég kiforrottak, ami nem meglepő, viszont az annál inkább, hogy a felhasználók nincsenek felkészülve az interaktivitásra, furán élik meg az animációt.

Vonalkód-könyvek

A hang kisebb-nagyobb mértékben, de szinte valamennyi AR-könyv kiegészítő eleme.

A Londonban élő japán művész, Yuri Suzuki több munkájában mutatta be, hogy az audió elemek önmagukban is komoly pluszt adhatnak egy könyvhöz. A Barcode Book esetében például szkenner olvassa be a képekbe integrált vonalkódot, majd elindul a kapcsolódó hanganyag. Suzuki egyéb megoldásokkal, például a régi kazetta-technológiával kísérletezik (REC&PLAY).

Mások szerint a hang kevésbé hatékony, de sokan a képernyőt és a webkamerát is korlátozó tényezőnek tartják. Abban viszont egyetértenek, hogy az AR-megoldások – még ha gyakran ki is zökkentenek a folyamatosságból – figyelemfelkeltők, ráadásul bizonyos könyvek jobban eladhatók velük.

A könyvkiadást, az olvasást azonban még egyáltalán nem forradalmasították, és a történetmesélést sem írták át.