Jön az android tablet

2010.08.06. 06:00 ferenck

Egyre több nem hivatalos információ lát napvilágot a Samsung Galaxy sorozatának (természetesen) Android-alapú táblagép változatáról. A tablet PC-k piacának meghódítására szánt termék bevezetését a harmadik negyedévre tervezi a dél-koreai cég.

Előfordulhat, hogy még hamarabb, mivel egyes pletykák szerint a hivatalos bemutatóra a vártnál korábban, augusztus 11-én kerül sor. Ha így lesz, ha nem, az elvárások mindenképpen nagyok – az egyik legjobb Android-alapú okostelefon, a Galaxy S egyértelmű sikere után sokan bíznak benne, hogy a Galaxy Tab P100 lesz az Apple kiváló eladási mutatókkal rendelkező iPad-jének első valóban komoly riválisa.

A táblagépeket már az évtized első felében a számítógépipar következő nagy dobásaként harangozták be, de tömeges elterjedésük ilyen-olyan okok miatt (prémium-kategóriás, tehát drága termékek, Windows operációs rendszerekre történő optimalizálás, érintőceruza nehézkes használata, nem feltétlenül felhasználóbarát megoldások stb.) máig nem történt meg, és eredeti formájukban már nem is fog. A 2010-es évre készült technológiai prognózisok viszont – az elődeiknél sokkal könnyebben kezelhető iPad-ben és az androidos gépekben bízva – egyértelműen idénre tették az áttörést. Az Apple és a Samsung Electronics után több nagy cég (Acer, LG, Toshiba stb.) szintén tervezi tabletek kereskedelmi forgalomba dobását.

A 370 grammos új gépről túl sok adat nem került a nyilvánosság elé, így egyelőre inkább csak sejtéseink lehetnek róla. Például, hogy 7 colos (Super AMOLED) kijelzője jóval kisebb, a tablet viszont vékonyabb lesz az iPad 9,7-esénél. A későbbiekben más méretek is elképzelhetők. Lesz USB kapuja, 3G, wifi és Bluetooth kommunikációra egyaránt alkalmas. 1,2 gigás processzorral, Android 2.2 (Froyo) operációs rendszerrel fog működni. Akkumulátora nem cserélhető, 16 gigás belső tárhelye 32-re bővíthető. Két kamerája közül az elülső főként videótelefonra lesz jó, álló- és mozgóképeket a 3,2 megapixeles hátsóval fogunk készíteni.
 

25 komment

Címkék: android mobilkommunikáció tablet pc

A bejegyzés trackback címe:

https://agens.blog.hu/api/trackback/id/tr942202150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.08.06. 16:52:18

Nekem még mindig nem tiszta, hogy igazából mire is jó az iPad, meg úgy egyáltalán ez a tablet-dolog.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.08.06. 17:04:58

:: Akkumulátora nem cserélhető

Emiatt nem fog visítani az EU?

butcher__ 2010.08.06. 17:14:25

@Translator +X+: elégszomorú hogy követik a tahó apple modszert. Remélem hogy kapnak érte jó nagy büntit, meg az összes aki ilyen csinál

neo446 2010.08.06. 17:18:45

@A nép fia: dewla.blog.hu/2010/07/27/az_ipad_helye

Nagyjából netezés, email, twitter, facebook, skype, filmnézés, idétlen játékok, képnézegetés, könyvolvasás. Munkára nem nagyon alkalmas szerintem de minden másban kivált egy notebookot. Gyerekek imádják! :) Kíváncsi leszek erre a samsung cuccra, kicsit valaki megszorongathatná már Steve-et!

Rongybábu 2010.08.06. 17:29:40

@neo446: a gyerekek thomas a gőzmozdonyt is imádják.

whyer 2010.08.06. 17:31:05

En teljesen egyetertek a tablagepekkel.
Ha doksit vagy programot kell irnom, akkor billentyuzet kell, es nagy monitor.

Fotelban, agyban, vonaton, repulon meg nevetseges a laptoppal buveszkedni.

Ezenkivul az eger a grafikusokon kivul (amikor pontosan kell eltalalni valamit) egy bena, tortenelmi dolog.
Az erintokepernyos alkalmazasok pedig valoban eletszerubben hasznalhatoak: oda bokok, ami kell; ugy mozgatom ahogy kenyelmes.
Komolyan nem ertem azokat, akik nem helyeslik ezeket a gepeket. Ha jol ertem, mert van mentoauto, ezert a traktor folosleges? Mindegyik fontos, hogy van, gyakorlatilag ugyanaz, csak masra kenyelmes a hasznalata.

Alvin666 2010.08.06. 17:34:14

Ha occo lesz, veszek egy ilyet.
A Samsung legalabb meghaladta az Apple ertelmi szinvonalat es tett a mobil eszkozebe kamerat.
Sok esz nem kell ehhez a kameras mobiltelefonok megjelenese ( kb. 1oo ev )ota, de ugy latszik az Apple-nel valahogy ez a felismeres kimaradt.
Legyen 3oo dolcsi alatt a Samsung es akkor kiprobalom, egye fene.

fagzal 2010.08.06. 17:43:20

" Ezenkivul az eger a grafikusokon kivul (amikor pontosan kell eltalalni valamit) egy bena, tortenelmi dolog. "

Az egér és a monitor között azért van egy jelentős áttétel, a leképzés nem közvetlen, ergo hosszú távon lényegesen kényelmesebb, mint a tapizás. Ráadásul pl. egy tipikus weboldalon kis méretű screen-nél az érintés rettenetesen pontatlan.

raklap 2010.08.06. 17:54:27

elképzelem ahogy valaki skype-ol egy ilyennel aki meg nem ismeri rászól jó nagy mobilod van .. liftbe beférsz vele?

proton1701 2010.08.06. 17:54:30

@A nép fia: Arra jó , hogy a sok gizda majom megmutassa a világnak , hogy ő meg tudott venni egy ilyen cuccot. Ami egyébként nem jó semmire mert egy normális notebookkal többre mész. Ennyi...

raklap 2010.08.06. 18:16:44

miért kell kibaszni a kommentet?

dr. Wilbur Swain 2010.08.06. 18:28:00

ez akkor nem olyan, mint egy bazinagy okostelefon?

lifelike 2010.08.06. 18:28:11

az ipad se nagy ez meg még kisebb :(
egyébként a froyo sajnos messze elmarad minden téren az ios-től (egyelőre)

EvilHedgehog 2010.08.06. 19:37:22

@lifelike: "egyébként a froyo sajnos messze elmarad minden téren az ios-től (egyelőre)"

Miért?

grufftipunk (törölt) 2010.08.06. 19:45:43

16 gb belső tárhely, 32 gb-ra bővíthető, pff. szégyen. teszek rá pár filmet, zenét, aztán mindjárt nincsen hely még egy redves word dokunak sem. ez se jobb mint az alma táblagépe. szarháziak, a techipar már megint összebeszélt a fogyasztók háta mögött, a sok majom meg szépen megveszi ezeket a haszontalan szarságokat.

The Welsh 2010.08.06. 19:47:22

@lifelike:

ez marhaság. Semmiben nem marad el.

LiberAll 2010.08.06. 20:00:55

@The Welsh: Van rajta usb, a filmet pendrive-ra rakod és kész

The Welsh 2010.08.06. 20:21:39

@LiberAll:

ezt gondolom nem nekem szántad:)

kigyurt álat 2010.08.06. 20:23:47

Nekem akkor jönne be a tablet, ha rá lehetne kötni külső nagy monitort meg háttértárat meg billentyűt meg egeret valami dokkolón keresztül, így otthon komplett PC-ként lehetne használni.
Nehogy már bűvészkedni kelljen, hogy az egyiken ilyen, a másikon olyan oprendszer van (merthogy csak 1 gép lenne), meg hogy mit másolok hova, meg hogy az egyikkel lehet ezt csinálni, a másikkal meg azt.
Csak rábaszom a dokkolóra és menjen.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.08.06. 20:54:22

@A nép fia: ágyban lehet travianozni rajta. nem melegszik.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.08.06. 20:56:18

@neo446: erre ne fogadj, most fejlesztettünk rá alkalmazást, imádják a népek.

-ling 2010.08.06. 20:57:00

elvileg rá lehet kötni minden bluetoothos cuccot. ugyebár. vagy usb-s vackot. el kéne olvasni a leírását.

amúgy értehetlen a nagy nemértés, ti. hogy mire jó egy ilyen cucc. sokan vannak, akiknek lenne kedvük internetezni, de azt nem egy nagyítólencsével összekötve képzelik el(mobilokon), és nem is az asztali vas mellett. ugyanakkor a laptop-csiki-csuki és a windows/mac os is felesleges nekik, mert webkettőn már mindent el tudnak intézni. hát az ilyeneknek épp egy ilyen, kisebb könyv méretű kütyü kell.

Rongybábu 2010.08.09. 08:27:22

@-ling: ilyen ember a világon nincs.
süti beállítások módosítása