A filmvásznon virtuális – és lassan fizikai – térbeli másaink egyre inkább úgy viselkednek, mint az őket mozgató felhasználó. A valóságban még nem helyettesítik az embert, de Virtuáliában is csak akkor lehetnek hitelesek, ha minél jobban hasonlítanak ránk.

A Barcelonai Egyetem virtuális környezetekkel foglalkozó laboratóriumában valami hasonlót szeretnének kivitelezni – a felhasználó fizikai, fiziológiai paramétereit (pulzust, légzést, galvanikus bőrreakciót) szenzorokkal és más vezeték nélküli eszközökkel mérő, az eredményeket az avatárhoz valós időben eljuttató rendszert fejlesztettek.

Az illetőt megszemélyesítő karakter (elvileg) a szoftverrel feldolgozott beérkező adatoknak megfelelően alakítja megnyilvánulásait: a láb mozgását a pulzus, a mellkasét a levegővétel, az arcszín változásait a galvanikus bőrreakció befolyásolja. A program nemcsak adatokat dolgoz fel, hanem a karaktereket is vezérli. A várható alkalmazásokat tekintve, a rendszer történetmesélésre (játékok stb.) és (például betegek rehabilitációjánál) a figyelem fokozatos növelésére különösen jó lehet.

Egy kísérlet során azt vizsgáltak, hogy a résztvevők (akiknek természetesen mérték az adott paramétereit) mit gondolnak majdani avatárjaikról, vannak-e preferenciáik (és ha igen, milyenek) velük kapcsolatban? Aztán megmutatták nekik megszemélyesítőiket. Negatívan fogadták őket – vagy a küllemük, vagy az adott jelenet, vagy a kettő együtt, vagy valami más nem tetszett. A kutatók intenzíven tanulmányozzák, miként oldható meg ez a probléma.  

A végső cél olyan rendszer kidolgozása, amely lehetővé teszi, hogy fiziológiai reakcióink alapján, valamelyest „tudat alatt” is kapcsolódjunk virtuális környezetek bizonyos részeihez, intenzívebben, mint másokhoz – jelentette ki Christoph Groenegress, a kutatások egyik vezetője, majd hozzátette: „a test és a virtuális közeg összekapcsolása erősíti a felhasználó ottani valóságérzékelését.” Hitelesebbnek érezzük a környezetet, otthonosabban mozgunk benne.