Ágensblog

Napfényes nyári reggel, pacsirták dalolnak, de éneküket elnyomja a szemeteskocsi zaja. Már ahol, mert sok település történelmi központjába el sem jut, ott a lakók maguk gondoskodnak a hulladékról. Hacsak robotok nem vállalják fel helyettük.

„Robot on-demand”

Az utcák túl szűkek, kizárólag gyalogosforgalomra kialakítottak, vagy más okok miatt megközelíthetetlenek. Kukásautó elfelejtve, jöhet a környezeti feltételeknek jobban megfelelő, felhasználóbarát gép, például robot. Akár megrendelésre is – csak hívnunk kell, és hamarosan ajtónk előtt terem.

A nemrég zárult uniós DustBot projekt pont ilyen eshetőségekre kínál optimális megoldást: az embernél alig alacsonyabb robot a legszűkebb sikátorban is elnavigál, megáll a kapunál, és várja a szemetet. Persze csak akkor, ha előtte felhívtuk a szolgáltatót. DustCart érkezik, a zacskókat a célra kialakított rekeszeibe tesszük. Mint egy kerekes mozgókuka, de a beépített csúcstechnológiák, például szenzorok és a többszintű vezérlés miatt mégis több: annyira biztonságos, hogy elboldogul az utcán. Komoly számítási kapacitással rendelkezik, környezetével kétoldalú kommunikációt folytat, és így egy csomó adathoz hozzáfér.

Mi a valóság? Amit érzékelünk a világból, vagy amit keresünk benne? Számos kísérlet tanulsága: az utóbbi jelentősen befolyásolja az előbbit. Európai kutatók ebből az alapvetésből kiindulva hoztak létre ígéretes bővítettvalóság-alkalmazásokat.

Érzékszervek orgiája

A látástól a kvantumfizikáig, egyre több kutatási területen bizonyosságot nyert, hogy az érzékelés nem lineáris, hanem az igen és nem mellett közbülső – többértékű, „életlen” (fuzzy) – valóságértékeket is használó, a támpontok kiválasztásával erősen befolyásolható folyamat.

A támpontok, kapaszkodók nem igényelnek feltétlenül bonyolult technológiákat, gigászi processzorokat, grafikus kártyákat. A Wii például egyszerű mozgásérzékelővel újított, és a fizikailag passzív, magányos játék aktív, közösségi időtöltéssé fejlődött. A két változás, a fizikai aktivitás és a közösségi élmény megjelenése drámai mértékben fokozza a megélt (játék)valóság érzékelését. A felhasználó nem közösségi hálózatokon, játékokon és fiktív közegeken keresztül merül a virtuális világ egyre mélyebb bugyraiba, hanem a hálózati, virtuális koncepciót hozza közelebb a fizikai világhoz.

A speciális szemüveg nélkül használható, 3D-s kijelzők gyakran azon az elven működnek, hogy több vetítőeszközt használva, a két szembe más-más képet projektálnak. A technológia egyik hátránya, hogy ha nem elég sűrűn helyezik el a vetítőket egymás mellett, akkor a fejünket mozgatva a térbeli kép ugrál. Ha viszont sok vetítővel oldják meg a térhatást, akkor minden egyes képkockához rengeteg képet kell a számítógépes modellező programok segítségével lerenderelni (kiszámítni). Így egy 100 különböző szögből látható, térbeli animáció gyártási ideje pontosan a 100-szorosára nő a 2D-shez képest. A technológiai nehézségek ellenére rengeteg kutatás-fejlesztés irányul a 3D-s megjelenítők tökéletesítésére.

A pornóipart a technológiai invenció motorjaként feltüntetni ugyan városi legenda, de egy Seattle székhelyű cég sokat tesz a legenda továbbéléséért. Felnőtteket célzó alkalmazásaikkal a mobiltelefonok világában igyekeznek ledönteni a megmaradt tabukat.

A tizennyolc év feletti felhasználói körnek készülő Android-alkalmazásokkal foglalkozó app store, a MiKandi a napokban jelentette be a mobiltelefonon (pontosabban mobilmindenesen) futó első élő webkamerás streaming felnőtt alkalmazást, a Sex Chat Live-ot.

A mobilkijelzőkre optimalizált, prémiumkategóriás videók a BabeChatLive-on keresztül érhetők el, a streamekhez wifi vagy 3G kapcsolat szükséges. Az alkalmazás az app store-ból ingyen szerezhető be, profilok és videóelőzetesek böngészéséért szintén nem kell fizetni, a szöveges és mozgóképes interakciókért viszont igen.

„Butij pimo lupuma” – mondjuk majd pár év múlva a mellettünk sertepertélő házirobotnak, mire kézbe veszi a mosóporos flakont, mert szó szerint erre utasítottuk, és a gép érti az elhangzottakat. Legalábbis, ha valóra válnak egy új interakciós nyelvet fejlesztők tervei.

Nem érti a robot, mit mondunk neki – vagy mégis?

Az emberrel napi szinten érintkező szolgáltatási robotok száma lassanként lehagyja (egyes statisztikák szerint már le is hagyta) az ipariak számát. A tendencia folytatódni fog, így egyre nagyobb lesz a jelenleginél sokkal hatékonyabb kommunikáció iránti igény. A beszéd tűnik a legkönnyebb megoldásnak, viszont a felismerő technológiák még nem elég fejlettek ahhoz, hogy a robotok valóban megértsék (és ne csak egy-egy szót, szókapcsolatot, mondatot kapisgáljanak abból), amit bármelyik természetes nyelven mondunk nekik.